Kőröshegyi Szent Kereszt Műemlék. Plébániatemplom

A templomot XV. század végén építették. A templom az egykori Ferenceseké volt. Gyönyörű gótikus stílusban épült templomot először 1906-ban, majd 1969-70-ben szintén, és most is pár éve helyreállították. Kívülről és belülről is gyönyörű. A kolostort, azt sajnos XVIII. században lerombolták, és nem építették újra.

A Balaton partjától, pontosabban a szántódi révtől 6 km-re, Balatonföldvártól 3 km-re fekszik a község, melynek közepén áll a Balatonvidék egyik legértékesebb műemléke, a gótikus stílusú ferences templom.

A környék már az őskortól lakott hely. A legértékesebb leletek az urnatemetőből kerültek elő. Írásos emlékek 1082-ben említik. A határjárási oklevélben Keurushyg néven szerepel. Ekkor a veszprémi káptalan, nem sokkal később a szentmártoni (pannonhalmi) apátság tulajdona.

Az 1460-as években épülhetett fel a ferences rendi barátok kolostora, és a ma is látható temploma. A szerzetesek nemcsak hittérítő munkát végeztek a Délvidéken, de a török elleni harcokban a katonák lelki gondozását is ellátták. A harcok során a kolostor és a templom leégett (1535-37 körül), a barátok elmenekültek.

A templom teljes hossza kívülről 33,7 m. Az aránylag hosszú szentélye 14,5 m, szélessége 7,7 m. A hajó 16,1 m hosszú és 8,9 m széles.
A templom nyugati kapuja fölött kerek ablak az ún. rózsaablak vagy Szent Katalin kereke található, melyben egy középső hatszöget kőrácsos halhólyag-mintával díszítettek. Kívülről, a templom déli oldalán öt, a délnyugati és a délkeleti sarkán egy-egy, az apsis három oldalánál is egy-egy támpillér helyezkedik el. A templom déli oldalán, a támasztópillérek között hat gótikus ablak található, melyeknek magassága 4,5 m, szélessége 1,2 m.
A templomot többször is renoválták (1906, 1969-1970), legutóbb 2002-ben.

1906-1907-ben igen szakszerűtlenül történt a templom restaurálása, amely eredeti jellegétől szinte teljesen megfosztotta az épületet.
A nemrégiben végrehajtott, immár korszerű műemlékvédelmi szempontú helyreállítás visszaadta az eredeti hangulatot. Ekkor találták meg a kolostor hajdani alapjait is.

A ferences rendi templomépítés hagyományaira utal a torony elhelyezkedése. A torony általában a nyugati homlokzatra támaszkodik, itt viszont a szentély északi oldalán emelkedik, hogy a kolostorból egyenesen a templomba lehessen menni. Az alaprajz is a ferences építészeti hagyományokat tükrözi.

Hofbauer bécsi festő alkotásának tartják a keresztre feszített Jézust ábrázoló oltárképet. A falakon népi faragású szobrok és kálvária látható.
A műemlék templomban nyaranta hangversenyeket rendeznek.

Plébános: Sajni Balázs
Cím: 8617 Kőröshegy, József A. utca 1.
Telefon: +36 84 340-466

Miserend

Szerda 18.00
Péntek 18.00
Vasárnap 9.45
image_print